A nemzetközi játékvezetés útján- Hegedüs- Baráth Noémi sikerreceptje

2025. május. 13., 11:43   |    

A nemzetközi játékvezetés útján- Hegedüs- Baráth Noémi sikerreceptje

„A céljaim között szerepel az EB-re, VB-re való kijutás, de a bakancslistám első pontja a BL döntő.”

Játékvezetőnek lenni minden szinten és ligában nagy megmérettetés, hiszen az állandó fizikai és szellemi készenlét tekintélyes feladat. Azonban minden fáradtság megéri, ha egy cél lebeg a szemed előtt: nemzetközi szinten működni. A FIFA-kerettagság viszont csak a legjobbak kiváltsága, ezért joggal merül fel a kérdés- hogyan lehet elérni ezt?

Erre keresem a választ Hegedüs- Baráth Noémivel, aki immáron hetedik éve az ország négy női nemzetközi játékvezető-asszisztensének egyike.

-A játékvezetői karrierem fokozatosan épült, a ranglétra minden fokát végigjártam. Gyerekkoromtól kezdődően nagyon szerettem minden mozgásfajtát, a labdarúgás is már korán megjelent az életemben. Játékvezetői pályafutásom 18 éves koromban indult, amikor az egyetemmel párhuzamosan belevágtam az első tanfolyamba. Miután elkezdtem működni a mérkőzéseken, vármegyei és körzeti szinten jó osztályzatokat kaptam az ellenőröktől és segítő tanácsokat a mentoraimtól. Így hamarosan felkerültem az országos keretbe, majd 2018-ban delegált, asszisztensként az ország azUEFA, CORE (Centre of Refereeing Excellence) programjára. A svájci képzésen nívós oktatásban részesültem, ami hozzájárult a 2019-es nemzetközi kerettaggá válásomhoz. - kezdte a beszélgetést Hegedüs- Baráth Noémi.

Az országos és nemzetközi szövetségek szigorú feltételekhez kötik a mérkőzésre bocsátástképaláírásképaláírás. Az elméleti vizsgákon túl, évente négyszer szintmérő tesztet is teljesítenie kell a kerettagoknak, ahol a robbanékonyság és a megfelelő állóképesség alapvető elvárás. A sok munka viszont meghozza a kívánt sikert, Noémi több női válogatottnak is lengetett már, köztük Svédország, Izland vagy Lengyelország. A Bajnokok Ligájából pedig a Hacken és Wolfsburg női csapatokat emelte ki.

Legnagyobb sikereként az „elsőket” emlegeti, szólva az első felnőtt asszisztált mérkőzéséről, ahol ráadásul a játékvezető a (mára már) férje volt. Továbbá a legemlékezetesebb élmények között szerepel az első NB III-as, és nemzetközi mérkőzés, utóbbi a francia Bordeaux-ban. Ilyen kiemelkedő eredmények mellett adódik a kérdés, milyen célokat tűzhetett még ki magának a jövőre nézve?

-A céljaim között szerepel az EB-re, VB-re való kijutás, vagy akár utánpótlás EB-tornán döntőben működni. A bakancslistám első pontja a BL döntő, ugyan az nagyon távoli még, de hatalmas vágyálom. – felelte széles mosollyal az arcán.

A játékvezetői hivatás páratlan lehetőségeket rejt magában, mindemellett viszont számos kihívással is jár. A játékvezetők nemtől függetlenül szembesülnek a játékosok és szurkolók heves érzelmeivel, amiket minden körülmények között helyén kell tudniuk kezelni.

-Kezdő játékvezetőként pozitív csalódásként ért mind a játékosok, mind a nézők viselkedése. Persze előfordultak falusi meccsek, ahova nem szívesen mennék vissza a szurkolói szidalmak miatt, de egyáltalán nem ez a jellemző. Külföldön pedig teljesen más a helyzet, hiszen sokkal többen vannak kint a mérkőzéseken és a nagy hangzavarban nem jut el hozzám a mondandójuk. Valamint headsettel működünk, amivel a közönséget kizárva száz százalékosan a meccsre tudunk koncentrálni. – avatott be a részletekbe a játékvezető asszisztens.

Noémi a sikerét a kitartó munka mellett a család támogatásában látja. A játékvezetői hivatás sok áldozatot kíván, a hétvégék és a családdal tölthető szabadidő beáldozását. Ezért hangsúlyozza a szerettek támogatásának és segítségének jelentőségét. A kihívások ellenére azonban a legszebb szakmák közé sorolja a játékvezetést a sikeres asszisztens. Amihez az is hozzájárul, hogy sok más szakmával ellentétben, hazai és nemzetközi színtéren is pártolják a családalapítást, valamint biztosítják a könnyed visszatérést.

Az elmúlt években a Magyar Labdarúgó Szövetség különös figyelemmel támogatja a női labdarúgást, ennek eredményeként sok új csapat alakult és több korosztály indult. Ebből adódóan megnőtt az igény a női játékvezetőkre. De vajon milyen egy jó játékvezető? – Noémi szerint a legfontosabb tulajdonságok közé tartozik a kitartás és a szorgalom, de mindenekelőtt a tisztelet, mind a játékosok mind a játékvezető társak irányába. Az asszisztensi munkában pedig a jó alkalmazkodókészséget tartja a legfontosabbnak, hiszen mindig más játékvezetővel dolgoznak együtt, és mindenki eltérő. Ahogy minden mérkőzés is másmilyen, ezért fel kell tudni venni az adott mérkőzés ritmusát, lélektanát.

-Manapság már teljesen elfogadott, hogy nőként vagyunk jelen a szakmában, és soha nem ért ebből adódó megkülönböztetés. Én nagyon szeretem, soha nem bántam meg, hogy belevágtam. Ezért bátorítok mindenkit, kiváltképp minden fociszerető lányt a játékvezetésre- szükség van rátok! Sportoljunk és fejlődjünk együtt, hiszen a játékvezetésben a sikeres karrier csak rajtad áll! – zárta a beszélgetést a FIFA kerettag játékvezető asszisztens, Hegedüs- Baráth Noémi.

Görgics Vivien


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

2025-12-19 09:24:01

Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.

Bajnokság
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-17 10:01:48

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Bajnokság
Tízgólos badacsonytomaji siker, fontos rangadót nyert az Öskü, nagyarányú Ősi-győzelem

2025-11-18 18:31:04

Tízgólos badacsonytomaji siker, fontos rangadót nyert az Öskü, nagyarányú Ősi-győzelem

A 12. forduló mérkőzései ezúttal is sok találatot és komoly különbségű eredményeket hoztak.

Bajnokság
Balatonalmádi megállíthatatlan – gólzáporos forduló a megyei élvonalban

2025-11-18 18:18:03

Balatonalmádi megállíthatatlan – gólzáporos forduló a megyei élvonalban

A 14. fordulóban sem lassított a listavezető Balatonalmádi SE, amely idegenben aratott fölényes győzelmet Várpalotán.

Szponzorok