Az edző értékel 2019/2020: Sümeg VSE

2020. január. 14., 19:15   |    

Az edző értékel 2019/2020: Sümeg VSE

Magyarázat van, mentség nincs

A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában több jó mérkőzést is játszott az őszi idényben a tizenhat együttes a tizenhat fordulóban. Mostantól a tavaszi folytatásig az edzők értékelik röviden csapatuk félévi bizonyítványát.

Legutóbb a 8. helyen végzett a Sümeg a bajnokság végén. Most viszont a kiesést jelentő 15. helyen állnak 18-58-as nagyon negatív gólkülönbséggel. Ezt a rossz teljesítményt rögtön a pontvadászat kezdetén megalapozta a csapat, hiszen az első öt találkozójukat elvesztették 4-20-as gólaránnyal. A hatodik körben sikerült először nyerni 4-3-ra a Csetény ellen. De utána újabb három nulla pontos találkozó következett és voltaképpen szinte végig a veszélyes övezetben maradt a gárda.

-Megpróbáltunk emlékezetből futballozni, a tavalyi bajnokság teljesítményét alapul véve, de nem sikerült az ismétlés, ezért magyarázat van, mentség nincs az őszi produkciónkra – foglalta össze a gyenge szereplés lényegét Lázár Szilveszter, a sümegiek szakvezetője. – Be kell vallani, hogy a mi városunk nem vonzó futball szempontjából, ide nem nagyon jönnek futballozni a játékosok, mert nem olyanok a pénzügyi feltételek, mint jó néhány riválisnál. Ezért aztán mi csak erre vagyunk képesek és bizony beleszaladtunk nagy vereségekbe is, aminek ez lett a vége félévkor. Hat pont a lemaradásunk az előttünk lévő, már nem kieső helyen lévő Devecserrel szemben és héttel „megy” a Magyarpolány. Ez nem behozhatatlan hátrány tavasszal, de legalább négy minőségi játékosra lenne most szükségünk, hogy elkerüljük a kiesést.

  

A sümegiek legeredményesebb játékosa Kulman György volt hat góljával, Bujtor Béla Ádám háromszor célzott pontosan.


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok