Az edző értékel: Balatonalmádi SE 2019/2020
A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában több jó mérkőzést is játszott az őszi idényben a tizenhat együttes a tizenhat forduló alatt. Mostantól a tavaszi folytatásig az edzők értékelik röviden csapatuk félévi bizonyítványát.
A Balatonalmádi ötödik helyezése mindenképpen dícséretes sok szempontból, hiszen több rekordot is megdöntött a Balaton-parti csapat.

-Ez így van, hiszen miénk volt a csoport legfiatalabb csapata, amely alig haladta meg a húsz évet és nálunk szerepelt a legifjabb játékos is, az alig tizenhét éves Sánta Szabolcs - büszkélkedett Kozma Csaba, a Balatonalmádi vezetőedzője, aki három éve irányítja a tóparti város együttesét. - Ráadásul harminc pontot gyűjtöttünk, ami rekordnak számít a csapat életében. De ami a legfontosabb, hogy sikerült lépésről - lépésre beépíteni a tehetséges játékosokat , akikkel a csapatjátékban is tudtunk szintet lépni. Mindig a támadó futballt játszottuk, amely sokszor vezetett sikerhez. Sajnos, az utolsó hónapban voltak nehézségeink és ezért az utolsó három mérkőzésüket elveszítettük. Igaz, ebből kettőt a második és a harmadikkal szemben buktuk el, de a vereségekből lehet a legtöbbet tanulni. Abban bízom, hogy ezeket a hibáinkat tavasszal sikerül kijavítani és megőrizzük a helyünket az élvonalban. És már nagyon várjuk, hogy az új pályánkon futballozhassunk.
Burcsik Martin 15, Reizinger Bence 14 góllal járult hozzá a Balatonalmádi sikeres félévéhez, ahogy dícséretes a fiatal gárda 44-26-os gólaránya is.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért