Az edző értékel: Gyulafirátót SE
7. Gyulafirátót
17 mérkőzés: 6 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség, 23-24 gólarány 24 pont
Ha a szurkoló rátekint a megyei labdarúgó bajnokság első osztályának tabellájára és végig nézi a Gyulafirátót eredmény sorát, akár csodacsapatként is nevezheti az együttest az őszi teljesítménye alapján, hiszen a hetedik pozícióban pihenhetnek Polonkai Csaba vezetőedző tanítványai, ami eddig abszolút nem volt jellemző a gárdára ebben az időszakban. A Rátót inkább “tavaszi” csapatnak számít, akkor szoktak megindulni felfelé a tabellán.
Csak néhány siker, amire valóban felkapták a fejüket a drukkerek: pontot raboltak Ajkáról, és a városi rangadón 2-1-re megnyerték az “El Clasicot” a Veszprém ellen. Döntetlen játszottak a Tihannyal, és győztek Úrkúton. A Füred kivételével “bele martak” az élmezőnybe.
-Ez így rendben is volna, de azért voltak olyan eredményeink is az ősszel, amire finoman fogalmazva, egyáltalán nem lehetünk büszkék - értékelte reálisan a tizenhét forduló történéseit Polonkai Csaba vezetőedző. - Például kikaptunk Zircen, akiknek csak ez a három pontja van. Ikszeltünk otthon a Tapolcával, nem tudtuk legyőzni hazai pályán a Várpalotát sem, és két pontot hagytunk Sümegen is. Ezért inkább azt gondolom, hogy felemásra értékelném a teljesítményünket. A nagyok elleni pontszerzések csak akkor lennének igazán értékesek, ha a tabella alsó feléhez tartozókat is legyőztük volna. És ez még akkor is igaz, ha a tervünk az első tízbe kerülés volt. Olyan csapatot szeretnék, ahol az edzés látogatottság jobb, mint ami volt, amelyik ott lenne a közvetlen élmezőny mögött, hogy bele szólhassunk az ő versengésükbe is. Erről most is lemaradtunk. Ha igaz, hogy nekünk tavasszal megy jobban, akkor legalább az Almádit és a Kristályt illene megszorongatnunk. A három pontos rendszerben ez nem olyan lehetetlen küldetés. Bár jelentős a két együttes velünk szembeni pont előnye. Erre lesz hat hetünk felkészülni. Remélem, nem ülünk fel újra arra a hullámvasútra, ahol legyőzzük a listavezetőt remek játékkal, de kiábrándító futballal kikapunk a nyeretlen sereghajtótól. Ezek voltak ősszel a végletek a teljesítményünkben.
A rátótiak házi gólkirálya, Zágor Máté János öt gólos. Balta Gergely négyszer, Tímár Imre háromszor volt eredményes.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért