Az edző értékel: Herend
15. Herend
17 lejátszott mérkőzés: 3 győzelem, 2 döntetlen, 12 vereség, 26-62 gólarány, 11 pont
A megyei labdarúgó bajnokság másik újonca, a Herend nehéz körülmények között játszotta végig az őszi idényt, hiszen az összes hazai rendezésű összecsapását idegenben küzdötte végig. Csak az előre hozott két tavaszi találkozóját vitte Veszprémbe a klub. Márciusban változik a helyzet, mert otthon marad a tabella utolsó előtti helyezettje, ami adhat némi esélyt a kiesés elkerülésére, mert ez a célja a gárdának. Nyolc pont távolságra vannak a sereghajtó, FC Zirctől Marosi István szakvezető tanítványai. És másfél meccsnyire, az őket megelőző Devecsertől. Biztos, hogy ádáz csata lesz a 15. hely elkerüléséért, amibe akár még más csapat is “belecsúszhat” egy gyengébb sorozattal. A herendieknek két olyan mélypontot kell elkerülniük, mint a TIAC elleni 9-1 és a Füreddel szembeni 12-0. És olyan produkciókkal illik előrukkolni, mint a devecseri 1-5 és a csetényi 0-4.

-A megye kettőből feljutva gyorsan kiderült, hogy ami ott elég, az bizony itt már kevés, az első osztályban azért gyorsabbak, szervezettebbek az ellenfelek - mondta a gyengébb szereplés okait Marosi István, a Herend vezetőedzője, aki a pályán játékosként is igyekezett segíteni együttesének. - Az igaz, hogy nem könnyű tizenöt összecsapást idegenben lejátszani, de azért azt gondolom, hogy ha néhányszor egy kicsivel pozitívabb felfogásban léptünk volna pályára és nem mindig azzal foglalkozunk, hogy megint menni kell, akkor talán most több pontunk lenne. Ráadásul olyan meccseket is buktunk, amiket akár nyerhettünk is volna. De ezen már kár keseregni. Igyekszünk megkapaszkodni az első osztályban. Van rá tizenhárom fordulónk, végre hazai pályán. Tehát erre már nem lehet majd hivatkozni, hogy mindig utazni kell. A Füred, a Veszprém és az Úrkút elleni összecsapásokon kívül a megmaradt tíz találkozón kell bebizonyítanunk, hogy itt a helyünk, ebben az osztályban. A tavaszi rajt első két fordulója sorsdöntő lehet. A TIAC-nak szeretnénk visszavágni a 9-1-ért és utána újra legyőzni a Zircet. Ez a hat pont visszaadhatja a hitünket az eredményes folytatáshoz , a bent maradásért vívott harcban.
Sóskuthy Zalán kilenc góllal vezeti a házi góllövő listát. Teimayer Ádám négyszer, Molnár Roland háromszor volt eredményes.Míg a vezetőedző, Marosi István két gólt lőtt.
2025-10-20 14:34:21
A 8. fordulóban sem maradtak izgalmak nélkül a Veszprém vármegyei II. osztály küzdelmei. A listavezető Badacsonytomaj javítani tudott a múlt heti vereség után, míg több mérkőzésen is tíznél több gól született. A tabella élmezőnye tovább sűrűsödött, az alsóházban pedig fontos pontok cseréltek gazdát.
2025-10-20 12:58:34
A mai napon a Perutz Stadion adott otthont a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup őszi körzeti tornájának pápai állomásán.
2025-10-20 12:37:37
A Veszprém vármegyei I. osztály 10. fordulójában több rangadó és meglepetés is született. A Balatonfüred szoros, izgalmas mérkőzésen legyőzte az Úrkút SK-t, ezzel fontos pontokat szerzett a dobogóért folyó küzdelemben. A Sümeg újabb győzelmével fellépett a második helyre, míg az Almádi fölényesen nyert és magabiztosan vezeti a tabellát.
2025-10-15 14:00:57
A Veszprém vármegyei I. osztály 9. fordulója több emlékezetes pillanatot is hozott: az éllovas Balatonalmádi SE fölényes sikert aratott, az Úrkút újra pontot veszített, a Várpalota értékes győzelmet aratott a Balatonfüred ellen, míg Tihany idegenben villogott. A Péti MTE találkozója pedig félbeszakadt.