Az edző értékel: Sümeg VSE
9. Sümeg VSE
17 lejátszott mérkőzés: 5 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség, 23-42 gólarány: 18 pont
Remekül kezdte az őszi idényt a Veszprém Megyei Labdarúgó Bajnokság I. osztályában a Sümeg VSE. Fördős József vezetőedző együttese az első négy fordulóból hármat megnyert. Egyedül a bajnokesélyes, Balatonfüred otthonában szenvedtek vereséget. Utána azonban eltörött valami az addig jól működő gépezetben, hiszen zsinórban öt vereség következett 2-23-as gólkülönbséggel. Ami azt eredményezte, hogy váltás történt a kispadon. A 10. fordulótól Lázár Szilveszter kapta meg a szakmai munka irányítását a csapatnál. Ő értékeli együttese teljesítményét az adott időszakról.

-A legfontosabb feladat az volt, hogy megállítsuk csapatunk további zuhanását, amit a védelem sikeres összerakásával megoldottunk, hiszen az ellenfelek jóval kevesebbszer voltak eredményesek ellenünk, mint addig - mondta Lázár Szilveszter vezetőedző. - Ami feltűnő volt, hogy az előttünk álló csapatokkal szemben sokkal fegyelmezettebbek voltunk, jobban futballoztunk, mint a mögöttünk lévőkkel. A végén volt három olyan összecsapásunk, amely a szememben értékelhetetlennek számít. Ezek közül is kiemelkedik a TIAC elleni hazai vereségünk. Hiába nyertünk Zircen és Herenden, mégsem az elvárható módon játszottunk akkor. A neheze még hátra van, mert a támadó játékunk korántsem olyan, ahogy azt én elvárnám. Igaz, ez nehezebb feladat is, mint megszervezni a védekezést. A tavaszi folytatásig ezt kell feltétlenül rendbe tennünk közösen.
Két győzelem, három döntetlen, három vereség, 12-12-es gólarány az edzőváltás utáni mérlege a Sümegnek, amelynek házi gólkirálya a 9 találatig jutott Reicz Csaba. Mayer Dávid hétszer volt eredményes.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért