Az edző értékel: TIAC 2019/2020
A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában több jó mérkőzést is játszott az őszi idényben a tizenhat együttes a tizenhat fordulóban. Mostantól a tavaszi folytatásig az edzők értékelik röviden csapatuk félévi bizonyítványát.
A tapolcaiak a bajnokság elején beleszaladtak nagy vereségekbe, hiszen az első öt fordulóban kaptak harminc gólt, nyolc rúgott ellenében. Mentségükre legyen mondva, hogy ezeket a nagy kudarcokat a tabella első három helyezettjétől szenvedték el a mezőny legfiatalabb átlagkorú együtteseként. És még így is befutott a tizedik helyre a tabellán a húsz évesek együttese.

-A gyenge rajtnak elsősorban az volt az oka, hogy folytattuk a tavaly megkezdett munkát, aminek lényege, hogy újabb saját nevelésű, utánpótláskorú fiatalokat építettünk a csapatba - indokolta a kezdeti súlyos vereségek miértjét Dobján Krisztián a TIAC VSE vezetőedzője. -Nem könnyű. amikor a felnőtt csapatban kell bizonyítani, hiszen az majdnem egy osztály váltásnak is megfelel. Ráadásul az ellenfél góljainál a csapat többször elvesztette a hitét, hiába játszottunk addig jól és dolgoztunk ki helyzeteket. Volt egy krízis helyzet, amit közösen átvészeltünk és onnantól kezdve talpra állt az együttes, aminek a végén közép csapatként zárhattuk az őszi idényt. A mezőny egyébként szerintem kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt idény hasonló időszakához képest, amely jót tett a bajnokság színvonalának. Nagy változtatást nem tervezünk a tavaszi rajtig. Még egységesebbé kell válnunk és akkor megőrizhetjük megérdemelten kiharcolt pozíciónkat.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért