Az edző értékel: Tihanyi FC
4. Tihanyi FC:
17 mérkőzés: 12 gőzelem, 3 döntetlen, 2 vereség 54-25 gólarány, 39 pont
A tihanyiak pazarul kezdték a bajnokságot. A legutóbbi bronz érmes két 5-1-es győzelemmel nyitott, majd megtorpantak a félszigetiek, hiszen két döntetlennel és egy nagyarányú veszprémi vereséggel folytatták a pontvadászatot. Aztán "kiegyenesedtek" Lukács István vezetőedző tanítványai, de a gyulafirátóti 2-2-es döntetlen pontveszteségei biztosan nem volt benne a pakliban. Ennek ellenére magabiztosan tartják negyedik helyüket három győzelmi távolságra az Ajka Kristálytól.

-Az új bajnoki év kezdetén az volt a célkitűzésünk, hogy a Tihany továbbra is az élmezőnyben foglaljon helyet és igyekezzen tovább építkezni, még eredményesebben szerepelni - foglalta össze a csapatával kapcsolatos lényeget Lukács István, a félszigetiek vezetőedzője. - Szerintem fél évkor ezt az elvárást teljesítettük a negyedik helyünkkel. Több pontot szereztünk, tizennégy góllal többet is rúgtunk, mint tavaly ilyenkor. Két vereséget döntetlenre váltottunk a legutóbbi időszakhoz képest.És az első helyezetthez is sokkal közelebb állunk pontszámban az egy évvel ezelőttihez viszonyítva a tizenöt mérkőzés alapján. Az előre hozott két tavaszi összecsapás megnyerése bónusznak számít! Nem volt egyetlen olyan összecsapásunk sem, amiért szégyenkeznünk kellene. Még a veszprémi 6-1-es vereség sem, mert végig nyílt sisakos meccset játszottunk a bajnok esélyes otthonában. Viszont Úrkúton Benedek csodálatos góljával megnyertünk egy ki-ki rangadót, ami esélyt adott arra, hogy legközelebb is a dobogón végezzünk. Most úgy tűnik, hogy a bronz éremért a Úrkúttal futunk versenyt, akik a vendégeink lesznek tavasszal. Négy pontos hátrányunk van velük szemben, ami ledolgozhatónak tűnik.
A tihanyiak mesterlövésze Horváth Benjamin 14 góllal. Őt Benedek István követi hét találattal. Burgyán Kristóf és Nemes Ádám négyszer volt eredményes.
2025-12-19 09:24:01
Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.
2025-12-17 10:01:48
2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.
2025-11-18 18:31:04
A 12. forduló mérkőzései ezúttal is sok találatot és komoly különbségű eredményeket hoztak.
2025-11-18 18:18:03
A 14. fordulóban sem lassított a listavezető Balatonalmádi SE, amely idegenben aratott fölényes győzelmet Várpalotán.