Az edző értékel: Úrkúti SK 2019/2020
A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában több jó mérkőzést is játszott az őszi idényben a tizenhat együttes a tizenhat forduló alatt. Mostantól a tavaszi folytatásig az edzők értékelik röviden csapatuk félévi bizonyítványát.
Az úrkútiak negyedik helyezése némileg meglepetés , hiszen az utóbbi években szinte mindig a dobogón várták a tavaszi folytatást. Igaz, most is a közvetlen közelében állnak, de mégis valami miatt ezúttal elmaradtak a szokásos jó teljesítménytől. Annak ellenére, hogy van még egy elmaradt találkozójuk a Sümeg ellen, máris eltűnhet a Tihannyal szembeni két pontos hátrány, ha a félszigetiek nem nyernek Fűzfőn, egy szintén pótlásra váró összecsapáson.

-A Vasas elleni Magyar Kupa mérkőzés volt az oka a visszaesésünknek, hiszen remek nyári felkészülés után jól is rajtoltunk, mert sikeresnek tűnt a játékos keret megerősítése - mondta az úrkútiak szakvezetője, Garai Péter. - Az angyalföldiek ellen nagyon jól játszottunk, akár tovább is léphettünk volna a főtábla következő fordulójába is. De nem sikerült. És utána átok ült rajtunk. Sérülések, eltiltások miatt kevesen maradtunk, ezért elfáradtunk, leamortizálódtunk az őszi idény végére. Ebben látom az okokat, hogy lemaradtunk a dobogóról. De az is igaz, hogy a mostani idényben van legalább hat jól felkészített, remekül futballozó csapat, amely szorongatni tudja egymást és ezzel sokkal izgalmasabbak az élmezőny egymás elleni párharcai.
Természetesen nem mondtunk le arról, hogy egy jó alapozást követően, sérültjeink felépülésével a bajnokság végén ismét a dobogón végezzünk.
Az úrkútiak mesterlövésze továbbra is a 45 éves Korpos Tibor, aki 17 találatával vezeti a házi góllövő listát. Hoós Patrik 11, Miskei István 8 góllal követi őt
2025-10-20 14:34:21
A 8. fordulóban sem maradtak izgalmak nélkül a Veszprém vármegyei II. osztály küzdelmei. A listavezető Badacsonytomaj javítani tudott a múlt heti vereség után, míg több mérkőzésen is tíznél több gól született. A tabella élmezőnye tovább sűrűsödött, az alsóházban pedig fontos pontok cseréltek gazdát.
2025-10-20 12:58:34
A mai napon a Perutz Stadion adott otthont a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup őszi körzeti tornájának pápai állomásán.
2025-10-20 12:37:37
A Veszprém vármegyei I. osztály 10. fordulójában több rangadó és meglepetés is született. A Balatonfüred szoros, izgalmas mérkőzésen legyőzte az Úrkút SK-t, ezzel fontos pontokat szerzett a dobogóért folyó küzdelemben. A Sümeg újabb győzelmével fellépett a második helyre, míg az Almádi fölényesen nyert és magabiztosan vezeti a tabellát.
2025-10-15 14:00:57
A Veszprém vármegyei I. osztály 9. fordulója több emlékezetes pillanatot is hozott: az éllovas Balatonalmádi SE fölényes sikert aratott, az Úrkút újra pontot veszített, a Várpalota értékes győzelmet aratott a Balatonfüred ellen, míg Tihany idegenben villogott. A Péti MTE találkozója pedig félbeszakadt.