Az év utolsó fordulója következik

2023. november. 23., 12:21   |    

Az év utolsó fordulója következik

A Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú bajnokság 16. záró fordulója következik. A nagy kérdés pedig ki melyik pozícióban várja majd a tavaszi rajtot. A Balatonalmádi, de akár a Pápa is beérheti a listavezető Úrkútat a Fak egy meccsel kevesebbet játszott, amit későbbi időpontban pótolnak.

A szombati játéknapon hat mérkőzés kerül megrendezésre. Alsóházi rangadót játszik egymással a Devecser és a Csetény, a mérkőzés mindenképpen három esélyes. A Tihany a bármikor meglepetésre képes Magyarpolány csapatát fogadja. Az Ajka Kristály otthon tartaná a három pontot, amit a vendég pétiek semmiképpen sem szeretnének. Az FC Zirc hazai környezetben lepné meg az első helyről álmodozó Perutz FC-t. Sümegieknek kötelező lenne a Gyulafirátót legyőzése, de az ilyen mérkőzések a legnehezebbek és Lénárt legénység is bármire képes.

Talán a forduló legnagyobb rangadóját a két Balatonparti alakulat játsza. A Balatnfüred USC otthon látja vendégül a Fűzfői AK csapatát.

Vasárnap a listavezető Úrkút ahhoz a Szentantalfához látogat, amely az elmúlt körökben több jó erőt képviselő csapattól is fontos pontokat csalt ki: a Pápával 2-2-t játszott, míg a Fűzfőt 7-2-re múlta felül az antalfai alakulat. A Balatonalmádi a gyengélkedő Várpalotát fogadja.

VEHIR.HU Veszprém Vármegye I. osztályú bajnokság

16. forduló párosítása:

November 25., szombat 13.30

Tihanyi FC – Magyarpolány SE Helyszín: Tihanyi Sportpálya

Ajka Kristály – Pét MTE Helyszín: Ajka Kristály SE

FC Zirc – Pápai Perutz FC Helyszín: Zirci Sporttelep

Devecser SE – Csetény Se Helyszín: Devecser SE Sporttelep

Sümeg VSE – Gyulafirátót SE Helyszín: Sümeg VSE

Balatonfüred USC – Fűzfő AK Helyszín: VFC USE Sporttelep

November 26., vasárnap 13.30

Szentantalfa – Úrkút Helyszín: Szentantafa Nivegy-Völgy Sporttelep

Balatonalmádi – Várpalota Helyszín: Balatonalmádi Sportközpont

 

https://adatbank.mlsz.hu/league/61/19/27305/16.html

 


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok