Beharangozó: Balatoni csata Almádiban

2018. augusztus. 22., 18:02   |    

Beharangozó: Balatoni csata Almádiban

BALATONI CSATA ALMÁDIBAN 

Már csak öt csapat – VLS Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Sümeg, Úrkút – maradt százszázalékos a tizenhatos mezőnyben a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában két forduló után. A harmadik játéknapon tovább csökkenhet ez a szám. Ehhez az kell, hogy a vasárnapi, balatoni csatában a harmadszor otthon játszó Almádi legyőzze a harmadszor vendégként pályára lépő tihanyiakat, akik két idegenbeli 1-5-tel vettek villámrajtot Csetényben és Magyarpolányban. A vendéglátók kikaptak a bajnokesélyes Veszprémtől, 0-7, de legyőzték a Fűzfőt, 3-1.

Vajon mire számítanak az edzők az összecsapás előtt? Íme, a válaszok:

Kozma Csaba, a Balatonalmádi vezető edzője:

A legutóbbi bajnokságban kiugróan teljesítettünk, hiszen a félszigetiek mögött a negyedik helyen zártunk a tabellán és a Megye Kupát is megnyertük. Különösebb eredmény elvárás nincs velünk szemben. Én szeretném tovább fejleszteni a csapatjátékot és fiatalítani együttesünket.

A vasárnapi összecsapáson a győzelem reményében lépünk pályára, hiszen a Fűzfő ellen már jól teljesítettünk, amely egészséges önbizalmat ad, hogy sikeresek legyünk az újabb balatoni csatában. Remek ellenfelet fogadunk, de hazai pályán feltétlen az újabb győzelem elérésére törekszünk. Felfelé ívelő formában várjuk a találkozót.

 

Lukács István, a Tihany vezetőedzője:

Ebben a bajnokságban nagyon nehéz lesz megismételnünk a legutóbbi harmadik helyünket, mert nagyon megerősödött az élmezőny. Ráadásul visszakerült a megyeszékhely együttese is ebbe a pont vadászatba. Ezért mi az első hat hely valamelyikét szeretnénk elérni harminc forduló után. Ebben persze a bronzérem megszerzése is benne van

A megerősödött együttesek közé sorolom vasárnapi ellenfelünket is. Hiszen leigazolták a két Hoffert és tőlünk is visszament Márki doktor és Károlyi is. És ne felejtsük el, legutóbb mögöttünk végzett a tabellán az ellenfelünk és a Megye Kupát is megnyerték. Ettől függetlenül mindig kiélezett, izgalmas összecsapásokat játszunk a Balatonalmádival. És meggyőződésem, hogy ez így lesz most is. Jól összerakott csapat a riválisunk, ezért nehéz őket legyőzni. Ráadásul a szintén megerősödött Fűzfő legyőzésével önbizalmat is szereztek a folytatásra. A jobb helyzetkihasználás dönti el a pontok sorsát.

Az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának youtube csatornáján ezt az összecsapást láthatják élőben a szurkolók vasárnap 17 órától.


További hírek

Bajnokság
Újabb rangadó Badacsonytomaj sikerével, gólzáporos forduló a másodosztályban

2025-10-20 14:34:21

Újabb rangadó Badacsonytomaj sikerével, gólzáporos forduló a másodosztályban

A 8. fordulóban sem maradtak izgalmak nélkül a Veszprém vármegyei II. osztály küzdelmei. A listavezető Badacsonytomaj javítani tudott a múlt heti vereség után, míg több mérkőzésen is tíznél több gól született. A tabella élmezőnye tovább sűrűsödött, az alsóházban pedig fontos pontok cseréltek gazdát.

Bajnokság
Fair Play Cup Pápán

2025-10-20 12:58:34

Fair Play Cup Pápán

A mai napon a Perutz Stadion adott otthont a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup őszi körzeti tornájának pápai állomásán.

Bajnokság
Balatonfüredi győzelem – Sümeg fellépett a második helyre

2025-10-20 12:37:37

Balatonfüredi győzelem – Sümeg fellépett a második helyre

A Veszprém vármegyei I. osztály 10. fordulójában több rangadó és meglepetés is született. A Balatonfüred szoros, izgalmas mérkőzésen legyőzte az Úrkút SK-t, ezzel fontos pontokat szerzett a dobogóért folyó küzdelemben. A Sümeg újabb győzelmével fellépett a második helyre, míg az Almádi fölényesen nyert és magabiztosan vezeti a tabellát.

Bajnokság
Balatonalmádi újabb gólzáporos győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját

2025-10-15 14:00:57

Balatonalmádi újabb gólzáporos győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját

A Veszprém vármegyei I. osztály 9. fordulója több emlékezetes pillanatot is hozott: az éllovas Balatonalmádi SE fölényes sikert aratott, az Úrkút újra pontot veszített, a Várpalota értékes győzelmet aratott a Balatonfüred ellen, míg Tihany idegenben villogott. A Péti MTE találkozója pedig félbeszakadt.

Szponzorok