Beharangozó: Balatonfűzfő - Gyulafirátót

2019. október. 03., 17:24   |    

Beharangozó: Balatonfűzfő - Gyulafirátót

NYOLCADIK A KILENCEDIK ELLEN

Túl az őszi idény felén, a 8. forduló után kissé átalakult a tabella eleje a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában. Az Úrkút elleni sima rangadója után (3-0) a Balatonfüred továbbra is százszázalékos maradt. Ezzel egyik riválisát leszakította magáról. Az Ajka Kristály azonban két ponttal lemaradva üldözi a tóparti együttest. A legnagyobb nyertese az előző körnek a Balatonalmádi volt, hiszen fölényes győzelmükkel felléphettek a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Igaz, egy meccsel többet játszottak, mint a mögöttük álló Úrkút és a Tihany. Az újonc, Badacsonytomaj egészen extrán teljesít öt győzelmével, ami most a hatodik helyet jelenti nekik.

A végeken változatlan a helyzet. A sereghajtó Herend még nyeretlen. A Sümeg sem tudott még meglódulni, a TIAC a második sikerével sóhajthatott egy nagyot. A középmezőnyben most úgy tűnik, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott éve lesz a formálódó, alakulgató Várpalotának. Rapszodikusnak látszik a Gyulafirátót a hullámzó teljesítményével. Viszont kezd acélosodni az új edzőjével az átalakult Fűzfő, amely csupán 1-0-ás vereséget szenvedett a bajnokaspiráns Ajka Kristály otthonában. A 76. percig állta a sarat a FAK idegenben. A 9. fordulóban viszont zöldre kék jön. Vagyis a 8. fűzfőiekhez érkezik a 9. Rátót. Csupán egy pont a különbség a két alakulat között. Igaz, a vendéglátóknak van egy elmaradt találkozójuk a Tihany ellen. A rúgott és a kapott gólok (15-12) illetve (14-18) is nagyjából kiegyensúlyozott, izgalmas csatát ígér. De vajon így érzik-e a szakvezetők is?

Csucsánszky Zoltán, a Balatonfűzfő edzője: Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mert az ellenfelünk a legutóbbi találkozóin nem tudott annyi pontot gyűjteni, amennyit szerett volna – mondta a fűzfőiek mestere. – Jó csapat lesz a vendégünk, amely biztos, hogy bizonyítani akar ellenünk. Szerencsére sérültjeink, eltiltottjaink közül vannak visszatérők, akikkel remélhetőleg a támadójátékunk is erősödhet. Bízom abban, hogy itthon tartjuk a három pontot.

Polonkai Csaba, a Gyulafirátót edzője: Minden szezon közepén utol ér bennünket egy sikertelenebb szakasz. Ez most három vereséget jelent egymás után. Remélem, játékosaim is átérzik ennek a negatív sorozatnak a felelősségét és javítani akarnak az eredményességi mérlegünkön. Bízom benne, hogy újra elindulunk fölfelé – fogalmazott a rátótiak szakvezetője.

Akik élőben is szeretnék látni az összecsapást, azok szombaton délután, 15.30 órakor erre a linkre kattintva megnézhetik a találkozót: https://youtu.be/8-9UoBloPvo

A 9. forduló további párosítása: Várpalota- Balatonfüred, Úrkút- Balatonalmádi, TIAC- Magyarpolány, Ajka Kristály - Herend, Devecser - Sümeg, Pét- Tihany, Csetény- Badacsonytomaj.

 


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

2025-12-19 09:24:01

Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.

Bajnokság
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-17 10:01:48

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Bajnokság
Tízgólos badacsonytomaji siker, fontos rangadót nyert az Öskü, nagyarányú Ősi-győzelem

2025-11-18 18:31:04

Tízgólos badacsonytomaji siker, fontos rangadót nyert az Öskü, nagyarányú Ősi-győzelem

A 12. forduló mérkőzései ezúttal is sok találatot és komoly különbségű eredményeket hoztak.

Bajnokság
Balatonalmádi megállíthatatlan – gólzáporos forduló a megyei élvonalban

2025-11-18 18:18:03

Balatonalmádi megállíthatatlan – gólzáporos forduló a megyei élvonalban

A 14. fordulóban sem lassított a listavezető Balatonalmádi SE, amely idegenben aratott fölényes győzelmet Várpalotán.

Szponzorok