ÖTVENSZÁZALÉKOSOK BALATONI CSATÁJA
A megyei labdarúgó bajnokság első osztályának 21. fordulójában két ötvenszázalékos teljesítményt nyújtó együttes feszül egymásnak. A 9. Balatonfűzfő a 4. Tihanyt fogadja. Bár 21 pont van a két együttes között, a FAK otthonában senki sem mehet biztosra. A helyi zöld-fehérek ugyanis képesek megkeseríteni az erősebb együttesek életét is lelkes, fegyelmezett futballjukkal. A félszigetieknek fiatalabb, gyorsabban futó keretük van, és a kispadjuk is hosszabb, ezért ők az esélyesebbek a három pont megszerzésére, de az ördög nem alszik. A fűzfői „kopogós” pályán a Kristály is megbotlott rögtön az első tavaszi fordulóban.
Horváth Ferenc, a FAK vezetőedzője: 
Úgy vettem észre, hogy az ellenfeleink azt akarják elhinni rólunk, hogy mi most egy gyengébb formában lévő, öregedő csapat vagyunk, ezért ellenünk könnyebb is nyerni. Nos, aki így gondolja és félvállról vesz bennünket, az könnyen pórul járhat Fűzfőn. Legutóbb az esélyesebbnek vélt Ajka Kristály is pontokat vesztett nálunk. Azt gondolom, a mi keretünk sem gyengébb az előrébb állókénál, így mi is okozhatunk bravúrt hazai pályán. Miért ne lehetne ez éppen a Tihany elleni siker? A megyei első osztályban minden előfordulhat és annak az ellenkezője is...
Lukács István, a Tihany vezetőedzője: 
Nyerni megyünk a FAK otthonába, bár tudjuk, hogy Fűzfőn sohasem könnyű győzni, mert a kollégámnak szervezetten játszó csapata van. Viszont mi úgy számolunk, hogy a Veszprém megveri az Úrkútat, és ezzel mi egy pontra megközelíthetjük a harmadik helyen álló, dobogóért küzdő riválisunkat, bejelentkezve ezzel az éremért. A megyei kupában jól játszottunk, tovább jutottunk, elégedett voltam a látottakkal. Visszakaptam azt, amit előtte megbeszéltünk. Füves pályán játszva tudtunk hangolódni a fűzfői rangadóra, mert szerintem ez az összecsapás már azzá nemesült az utóbbi években. Farkas László kivételével mindenki kész a derbire.
A szombaton délután 16.30 órakor kezdődő balatoni csatát ezen a linken láthatják élőben az érdeklődők: https://youtu.be/bjrqEU9uctc
2025-12-19 09:24:01
Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.
2025-12-17 10:01:48
2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.
2025-11-18 18:31:04
A 12. forduló mérkőzései ezúttal is sok találatot és komoly különbségű eredményeket hoztak.
2025-11-18 18:18:03
A 14. fordulóban sem lassított a listavezető Balatonalmádi SE, amely idegenben aratott fölényes győzelmet Várpalotán.