Díjátadó ünnepséget rendezett az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága

2017. június. 10., 19:16   |    

Díjátadó ünnepséget rendezett az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága

Díjátadó ünnepséget rendezett az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága

A rendezvényen Császár László,  a Társadalmi Elnökség elnöke összegezte az évet . Többek között kiemelt a megye IV.-  és  Megye III. osztály összevonását, és az OTP Bozsik Rajzpályázatot. Előrelépésként tekint a tényre, hogy a 2017/18-s idényben már három NB III-as csapata lesz  megyénknek.

Csik Ferenc megyei Igazgató a Grassroots terület szervezőjének,Tóth Attilának adott át díjat köszönettel az eddigi lelkiismeretes és alapos munkájáért. Ezután következett a bajnokság díjainak átadása, majd egy közös szendvicsebéd ami alatt lehetőség nyílott a közös kérdések megbeszélésére,az idény értékelésére. A Várpalota csapata a korosztályos csapatát is elhozta az ünnepségre. Sajnáljuk, hogy a gólkirályok közül sokan nem tudtak eljönni, és személyesen átvenni a nekik járó díjat. A díjakat Császár László Elnök, Máté István a Versenybizottság Elnöke, Horváth Ernő az Elnökség Tagja, Irmes Zsolt az elnökség tagja, Sebők Lajos a Nyilvántartási és IGAZOLÁSI Bizottság Elnöke, Tuczai Gyula,, Polgár László a Versenybizottság tagjai adták át.

A rendezvényről készült képek ide kattintva érhetőek el.


További hírek

Általános
Torna-győztes a VFC USE Lány U15-ös csapata

2020-02-16 08:50:24

Torna-győztes a VFC USE Lány U15-ös csapata

Veszprém Megyei Futsal tornasorozatot az U15-ös lányoknál harmadszor is bajnok a Donát Máté vezette VFC USE

Általános
Műfüves pálya Sümegprágán

2019-09-18 18:20:51

Műfüves pálya Sümegprágán

Szponzorok