A hétvégén útjára indult a Veszprém vármegyei II. osztályú bajnokság 2025/2026-os idénye. Az első fordulóban több helyszínen is izgalmas, gólokban gazdag mérkőzéseket láthattak a szurkolók.
Az első fordulóban többnyire a hazai csapatok domináltak, különösen a Tomaj és Magyarpolány aratott magabiztos sikert. A Csabrendek idegenben aratott győzelme is figyelmet érdemel, míg az Öskü idegenbeli gólzáporos sikerével jelezte, hogy a bajnokság élmezőnyéhez kíván tartozni és megszeretné őrizni a tavalyi helyezését. A szezonkezdés tehát nem szűkölködött gólokban és izgalmakban.
Eredmények, összefoglaló:
Badacsonytomaji SE – Káptalanfa SE 4–1
A Tomaj magabiztos hazai győzelemmel kezdte a szezont. A támadójáték hatékonysága döntötte el a találkozót, a Káptalanfa csak egyszer tudta bevenni a hazaiak kapuját.
Meta-Léra Magyarpolány SE – Ősi PSK 5–1
Az egyik legnagyobb arányú győzelem Magyarpolányban született. A házigazda lendületes futballal szinte végig kézben tartotta a mérkőzést, és öt góllal terhelte meg az Ősi hálóját.
Balatonfüredi FC II – Csabrendek FC 1–2
Balatonfüreden szoros mérkőzést játszottak, ahol a vendég Csabrendek bizonyult eredményesebbnek. A fiatal balatonfüredi együttes jól tartotta magát, de a hajrában a vendégek szerezték meg a győzelmet.
Nemesszalók ESE – Gostech PV Öskü FC 2–4
A forduló egyik legizgalmasabb összecsapásán hat gól esett. A hazaiak kétszer is betaláltak, meglepve ezzel a tavalyi bajnokot, de az Öskü támadói összekapták magukat és többször is mattolni tudták a védelmet, így három ponttal távoztak Nemesszalókról.
Balatonszepezd ÖKSC – Kamond FC – elhalasztva A találkozót decemberben pótolják, így mindkét együttes később csatlakozik a bajnoki küzdelmekhez.
Tabella:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/19/32270/1.html
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért