Fociról, családról és a sípról: 60 éve a foci szolgálatában

Több fronton sikeresen helytállni és teljesíteni, hogy közben maradjon megfelelő idő a családra és a magánéletre is, nem könnyű feladat. Azonban áldozatos munkával elérhető. Mihály András immáron hat évtizede dolgozik a fociban és a fociért. Labdarúgó, majd edző végül játékvezető - mindhárom szerepkörben kipróbálta magát a pályán, amiben mindig a labdarúgás iránti szeretete motiválta. Vajon honnan eredhet a labdarúgás iránti örökké tartó szenvedély?

A kezdetek: Labdakergetésből hivatás

Én azt szoktam mondani a foci olyan, mint a kábítószer- függőséget okoz. Aki megszereti az valamilyen szinten örökké benne marad. Az én esetemben ez nem családi szenvedély, spontán jött, amikor gyerek voltam. Ez a '60-as években volt, akkor nem voltak olyan nagy lehetőségek, mint most. Tehát kergettük a labdát, és aztán akinek jobban ment, az jobban megszerette, akinek kevésbé, az kevésbé. – kezdte a beszélgetést Mihály András.

A játékvezetés felé vezető út

-A játékos pályafutásom utolsó szakaszában vizsgáztam le 1994-ben, akkor úgy döntöttem egyre nehezebb lesz a fiatalok között érvényesülni, ezért megpróbálom milyen a „másik oldalon”. Mindig azt szoktam mondani, hogy meg kellene próbálnia az edzőknek, játékosoknak is, milyen játékvezetőnek lenni. Korábban én sem makulátlanul szemléltem a dolgokat, szidtam én is, majdnem atrocitásba is kerültem, de ez teljesen megváltozott, amikor levizsgáztam, és én szembesültem azokkal játékvezetőként, amit én adtam esetleg játékosként. 

A beszélgetés során bebizonyosodott, hogy a játékvezetői hivatás egész embert kíván és a munka nem szorítkozik csupán a pályára. A játékvezetőknek félévente kötelező továbbképzéseken részt venni, amik során elsajátítják az új szabályokat. Az előadók és NB I-es játékvezetők által tartott kurzusok befejeztével pedig elméleti vizsgát tesznek a tanultakból, hogy a játékosokkal egyetemben mindig naprakészen léphessenek a gyepre.

A bírói pálya kihívásai

-A mérkőzésen elszabaduló heves indulatok kezelése még ennyi év után sem könnyű kérdés. Nehéz koordinálni, mert míg a játékosokkal szemben vannak fegyelmezési szankciók, addig a nézőkkel, szülőkkel, szemben nem, és néha le kell nyelni, amit az ember nem tenne zsebre. Nem meghallani nem lehet, mert amikor kórusban kiabálják a különböző sértéseket, akinek van némi hallása, az hallja. A nézőkkel nem tud mit csinálni az ember, ők befizették a jegyüket, és úgy gondolják ezért mindenféle sértésekhez joguk van. De ezen túl kell lépni, és soha nem szabad büntetni az adott csapatnak a játékosait, akiknek a szurkolói esetleg vehemensebbek, mert benne van az is, hogy én hibáztam és igazuk van. A valódi nehézség az, ha a játékosok nem partnerek a mérkőzésen. Előfordult, hogy egy haver, akivel korábban együtt futballoztam kezet emelt rám egy meccsen, majd rögtön utána könnyek között kért bocsánatot az elszabadult indulatokért. Én úgy gondolom, hogy mindenki próbálja meg higgadtan kezelni a feszült helyzeteket, a saját vérmérsékletének megfelelően.

Többször is előfordult, amikor azt gondoltam, hogy most zsebre kéne tennem a sípot, aztán lemenni, és itt hagyni a játékot. Mert nem voltak partnerek a csapatok. Vannak például a felfokozott hangulatú szomszédvári rangadók, amik önmagában magukban hordozzák a balhét a presztízs miatt stb. Előfordult, hogy rugdosták egymást, és hiába adtam sárga lapokat, nem változott meg a dolog. Mindenkit nem lehet kiállítani, mert akkor botrányba fullad a mérkőzés. Ezzel szemben a bajnokság, ahol jelenleg vezetek (vármegye III.) abszolút nem erről szól. Hanem arról, hogy hétvégente összejönnek focizni, szórakoztatják a közönséget, majd elmennek sörözni harmadik félidő gyanánt és megbeszélik a történteket baráti hangulatban.

Legnagyobb sikerek

András labdarúgó karrierje végett 40 évesen kezdte a játékvezetői pályafutását. Ezért (az általa titulált) komoly szintekre már nem érhetett el. Mégis számos kiemelkedő mérkőzés vezetését magáénak tudhatja, szólva első osztályú edzőmérkőzésekről vagy rendhagyó orvos- ügyvéd világtornákról, ahol olyan messziről érkező csapatoknak fújhatott, mint Elefántcsontpart. -Öregfiúkban vezettem olyanoknak, akik voltak NB I-esek vagy akár válogatottak, például Tiber László. Illetve edzőmérkőzésen vezettem néhány futsal válogatott játékosnak is, Tatai Józsefet emelném ki közülük. - mondta büszkén

A család áldozata

A foci rengeteg időt elvesz a családtól. Minden évben van egy játékvezetői bál, ahol az igazgató megköszöni a feleségeknek, barátnőknek, családtagoknak az ő áldozathozatalukat, türelmüket is, de erről inkább a feleségem tudna beszélni. Az az igazság, hogy én sokszor előtérbe helyeztem a labdarúgás szeretetét a családnál. Minden szombat, vasárnap valamilyen esemény volt, edzősködtem vagy játékot vezettem, nem töltöttem velük annyi időt amennyit szerettem volna. Nagy hála tehát a hozzátartozóknak, feleségeknek, barátnőknek, mert ez az ő segítségük nélkül nem működhetne.

Tánács a fiatal játékvezetőknek

Véleményem szerint a fiatal játékvezetők különösen nehéz helyzetben vannak. Mivel az idősebb játékosok azért nem fogadják el őket, mert fiatal „taknyosok”, a hozzájuk hasonló korúak pedig közülük valónak érzik őket, ezért nincs még meg a tisztelet feléjük. Van, amit le kell nyelni, mert jobban jár vele, nem rögtön előrángatni a lapokat és három- négy játékost kiállítani, mivel akkor könnyen botrányba fulladhat a mérkőzés. Ezért mindig azt mondom, egy fiatal játékvezető számára az alázat és a türelem a legfontosabb. - zárta a beszélgetést a 30. játékvezetői jubileumát ünneplő, Mihály András.

Görgics Vivien