2020- ban is megrendezésre kerül a Futball Éjszakája!
A korlátozások eltörlésének köszönhetően idén, 2020-ban is megrendezésre kerül a "Futball Éjszakája", immár a harmadik alkalommal.
A rendezvény időpontja 2020. szeptember 4. (péntek) Az első évben 24 klub csaknem 250 programot szervezett, és országszerte 15.000-en látogattak el az eseményre.
Tavaly még nagyobb érdeklődés övezte az országos rendezvényt, 2019-ben ugyanis már 40 csapat nagyjából 400 programmal várta a több mint 20.000 futballrajongó látogatót. Az idei Futball Éjszakájára az NB I-es, NB II-es, NB III-as együttesek mellett a megyei bajnokságok csapatai is meghívást kapnak. Bízunk benne, hogy minél több klub csatlakozik a 2020-as Futball Éjszakájához, amelynek célja alapvetően a labdarúgás, a hazai futballcsapatok népszerűsítése, a gyerekek futballszeretetének erősítése, a világ legnépszerűbb sportága, a labdarúgás hátterének bemutatása, valamint az aktív szurkolók kiszolgálása és az új drukkerek elérése. Hisszük, hogy az elmúlt hónapok nehézségei után a kluboknak és a szurkolóknak egyaránt szükségük van erre az eseményre, hogy a közös programoknak is köszönhetően még közelebb kerüljenek egymáshoz. A részvétel a klubok számára 2020-ban is ingyenes, és a jegyértékesítésből származó bevétel ezúttal is azt a csapatot illeti, amelyiknél a látogató megváltja a jegyét, vagy beváltja az online vásárolt voucherét. A rendezvényt és a központi kommunikációt az 5 fős szervezőbizottság, valamint a SMARTPR-Agency Kft. fogja össze, a helyszíni programokért a klubok felelnek.
Programjavaslataink: - Létesítménylátogatások (öltöző, rehabilitációs helyiség, fitneszterem, centerpálya, stb.);
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért