Április 29.-én pénteken került megrendezésre öt Megye részvételével a Fair Play Cup középiskolások focitornájának regionális döntője.
Az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága 2022. április 29-én pénteken, öt megye részvételével rendezte meg a Fair Play Cup Regionális döntőjét Veszprémben, az Erdész úti Sportcentrumban. A Veszprém megyei győztes lány, a várpalotai Faller és fiú győztes Noszlopy csapatainknak Győr-Moson-Sopron megye, Zala megye, Vas megye és Somogy megye legjobbjaival kellett megmérkőzni, a tét már az Országos Döntőn való bejutás volt. Mivel az első két helyezett gárda juthatott csak tovább, így nem lehetett félvállról venni a meccseket, amit nem is tettek a játékosok, mindent beleadva lendületes mérkőzéseket varázsoltak a pályákra. A lányok mezőnyében a Kaposvári Gépészes Lányok 11 pontot szerezve lettek az aranyérmesek, őket a Vas Megyei Orlay csapata követte 7 pontot gyűjtve. A fiúknál is minden csapaton látszódott, hogy ott szeretne lenni az országos döntőben, ezért mindent megtettek a legények.. Az eredményeket látva hamar kirajzolódott, hogy a Sopron csapatának a Veszprém megyei Noszlopy lesz a legnagyobb vetélytársa. Az első helyen a Sporon SZIG végzett 11 ponttal, míg a második helyet a hazai Noszlopy iskola csapata szerezte meg.
McDonald's Fair Play Cup Regionális veszprémi döntőjének végeredménye:
Lányok:
Fiúk:
Az erősebb nem képviselőinél az 5. helyen a Csongrád megyei BETHLEN csapata végzett. A 4. helyezett a Bács-Kiskun megyei KOSSUTH KISKUNFÉLEGYHÁZA fiai lettek, akik csak egy ponttal maradtak le a 3. helyezettről, így azt a Nógrád megyei FÁY TANÍTVÁNYOK vehették át. A pontszámokat tekintve a második, továbbjutó helyen végül a Pest megyei BORÓ fiai végeztek, míg az első helyezett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei VARRÓ SZKI csapata lett. A díjakat Kocsárdy Gyula, a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots koordinátora és Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója adták át a játékosoknak. GRATULÁLUNK minden résztvevőnek és sok sikert kívánunk az Országos döntőn a továbbjutott csapatoknak!
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért