Délben Pekárdy Péter egyesületi elnök évértékelőjével folytatódott a program, amelyben Tóth Attila edző búcsúztatása, a gyermekek díjazása és a támogatók felé mondott köszönetnyilvánítás kapott fő szerepet. A súlyos betegségen áteső, búcsúzó edző kristályvázát vehetett át az SE elnökétől, majd ajándékkönyvet kapott Szokolainé Fekete Tündétől, a Petőfi Sándor Ált. Isk. igazgatójától. A gyerekek, volt focistái pedig meghatóan kedves írásokkal köszönték meg a szakvezető több éves munkáját.
Az esemény zárásaként barátságos mérkőzésen, Nemesvámos vezetői és a nemesvámosi vállalkozók vegyes csapatai csaptak össze a sportcsarnok melletti füves területen.
A Nemesvámosi LSE 2011-ben - az akkor indult Látvány Csapatsport támogatásnak köszönhetően - kezdte meg a gyermek labdarúgás fejlesztését a településen.
5 éves kortól kezdtük a toborzást azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb nemesvámosi gyermeket vonjunk be a rendszeres edzésprogramunkba. Tóth Attila fociedzőnk a helyi óvodával és az iskolákkal kialakított jó kapcsolatának köszönhetően elindultak a korosztályos gyermekedzések a nemesvámosi sportcsarnokban.
Jelenleg a Nemesvámosi LSE-nek közel 60, 14 év alatti, nemesvámosi és veszprémfajszi lakosú igazolt játékosa van, akik a Magyar Labdarúgó Szövetség, OTP-Bank Bozsik Programjában versenyeznek.
A 2014/ 2015-ös szezonban, a balatonfüredi körzetben, U7 és U9-es korosztályban nyolc alkalommal, míg az U11 és U13-as korosztállyal tizenkét alkalommal vettünk részt a kiírásban. Az év közben lemondott korábbi tréner munkáját, a gyermekek felkészítését Cser Csaba és Tóth Andor edzők vették át.
2020-02-16 08:50:24
Veszprém Megyei Futsal tornasorozatot az U15-ös lányoknál harmadszor is bajnok a Donát Máté vezette VFC USE
2020-01-28 20:39:26
2019-11-22 13:01:02
2019-09-18 18:20:51