"Szeretem a focit" díjátadó gála

2020. augusztus. 06., 15:05   |    

Átadták az VMLSZ által szervezett rajzpályázat díjait a legjobb pályamunkákkal jelentkező gyerekeknek. Több mint ötven ajándékcsomag talált gazdára szerdán este a "Szeretem a focit"-rajzpályázat keretében rendezett, az Erdész utcai sportkomplexumban tartott eredményhirdetésen.

Futsal Club közösségi termében köszöntötték a nebulókat a Magyar labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatósága által immár negyedszer megrendezett pályázaton! "Szeretem a focit!" címmel rajzpályázatot hirdetett az OTP Bank Bozsik-programban szerzett élmények megörökítésére, a megyénk sorozatában résztvevő gyermekek számára még a tavaszi hónapokban.

A vírushelyzet enyhülését kivárva, az eredményhirdetésre hivatalosan szerdán este került sor, Finta Péter, az MLSZ megyei igazgatója köszöntötte a pályázó gyermekek mellett szüleiket, a sajtó képviselőit, valamint a Köznevelési, Ifjúsági, Sport és Civil Bizottság elnökét, Sótonyi Mónikát.

A megyei igazgatóság vezetője emlékeztetett, a koronavírus-járvány adta kijárási korlátozás sok-sok fiatal kis focistát a négy fal közé sodort. Elmondta, hogy magát a rajzpályázatot is ezért kívánták életre hívni, hogy az otthon, barátok nélkül töltött időszakot tartalmasan tölthessék el a gyerekek, ezzel minimálisan megkönnyítve a szülők helyzetét is. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy végül több mint ötven alkotás született. A rajzok egytől egyig annyira minőségire sikerültek, hogy a bírák inkább úgy határoztak, minden beküldött pályaműt egységesen díjaznak. Megtudhattuk, hogy négyen alkották a zsűrit: Bősze Anita, a Bakony-Balaton Média Kft. grafikusa, illetve az MLSZ Veszprém megyei igazgatóságának munkatársai, Segesdi Andrea, Fekete Tünde és Szeli Gabriella.

Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) a gyermekek körülményhez való alkalmazkodását méltatta. Rámutatott, hogy felnőttként is olyan helyzettel kellett szembenéznünk a tavaszi hónapokban, amellyel még soha. Ehhez képest a szorgalmas kisgyermekek bizonyították azt, amiről maga a rajzpályázat is a nevét kapta: "a művek pontosan tükrözik, hogy akik készítették azokat, szívvel-lélekkel viseltetnek a sport irányába, azaz valóban szeretik a focit" – fogalmazott a politikus, majd az egészséges életmód folytatására biztatta a fiatalokat, akiknek sok erőt és kitartást kívánt a jövőre nézve is.

 

Az esemény zárásaként a megyei igazgatóság péksüteményekkel, üdítőkkel is kedveskedett a jelenlévőknek.

 

Forrás: Vehír.hu


További hírek

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Bajnokság
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-26 08:47:55

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Veszprém vármegyében Veszprémben.

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

2025-12-19 09:24:01

Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.

Bajnokság
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-17 10:01:48

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Szponzorok