A Veszprém vármegyei I. osztály 13. fordulója bővelkedett gólokban és magabiztos hazai sikerekben.
A listavezető Balatonalmádi találkozója elmaradt, de az üldözők nem tétlenkedtek: az Úrkút és a Sümeg is győzött, miközben Zirc, Várpalota és Tihany is gólparádét rendezett.
Úrkút SK – Csetény SE 3–0
Az Úrkút otthon javított az elmúlt hét döntetlenje után, és magabiztos játékkal győzte le a Csetényt. A hazaiak végig uralták a mérkőzést, a meccs végére gólokba is megmutatkozott. Ezzel az Úrkút továbbra is versenyben maradt a dobogóért.
FC Zirc – Péti MTE 16–0
A forduló legnagyobb arányú győzelmét a Zirc aratta. A házigazdák teljes fölényben futballoztak, az ellenfél sportszerűségből jelesre vizsgázott, hogy 8 fővel is végigjátszotta a mérkőzést. A Péti MTE továbbra is pont nélkül áll, míg a Zirc ezzel a sikerrel megerősítette helyét a középmezőny élén.
Várpalotai BSK – Devecser SE 6–0
A Várpalota hazai pályán kiütéses győzelmet aratott. A vendégek nem tudták felvenni a ritmust, a hazaiak pedig szinte minden támadásukat gólra váltották. A BSK ezzel ismét közelebb került a felsőházhoz.
TIAC VSE – Balatonalmádi SE (elmaradt)
A találkozó elmaradt, a vendégek bánatára, így a veretlen listavezető Almádi a 13. fordulóban nem lépett pályára, de három pontot vélhetően a versenybizottság a javukra ítéli.
Tihanyi FC – Szentantalfa NVSE 6–3
Gólgazdag balatoni rangadót láthatott a közönség Tihanyban. A hazaiak lendületesen kezdtek, és bár a Szentantalfa háromszor is betalált, a Tihany támadói tarthatatlanok voltak. A hat rúgott gól méltó folytatása a tihanyiak jó formájának.
Ugod SE – Sümeg VSE 2–3
A forduló egyik legizgalmasabb mérkőzésén a Sümeg idegenben diadalmaskodott. A hazaiak kétszer is egyenlítettek, de a vendégeknek még volt rá válasza 80. percben és otthon tartották a három pontot. Ezzel a Sümeg továbbra is ott lohol az élmezőny mögött.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért