Utóhangok: Balatonalmádi - Balatonfüred

2019. május. 02., 00:36   |    

Utóhangok: Balatonalmádi - Balatonfüred

HELYZET NÉLKÜL
NYERT A FÜRED

Balatonalmádi-Balatonfüred 0-1 (0-0)
Almádi, 150 néző.
Vezette: Nagy József.
Gólszerző: Rápó, a 78. percben.


A reggeli, tóparti rangadón végig óriási fölényben játszott a bajnokaspiráns Balatonfüred. Mégis Hoffer Levente léc alá tartó lövését kellett Mikler Dánielnek kitornázni az első félidőben a megyei első osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésen. Fordulás után még inkább beszorult a hazai együttes, de nagyon fegyelmezetten védekeztek, így a vendégek helyzethez sem jutottak. Sőt, Hoffer egyszer a kapusra vezethette egyedül a labdát, de a füredi védők utolérték. A 78. percben egy szögletrúgás után Rápó fejelt közelről a kapuba. Ezzel a találattal nyert nagy nehezen a Füred a jól teljesítő fiatalokat felvonultató Almádi ellen. Viszont a látott teljesítmény kevés lehet a jövő szombati, aranyrangadón a Veszprémmel szemben. 

Thomas Sowumni a Balatonfüred edzője:

Körülményesen, lassan játszottunk. Úgy tűnik, az Almádi a mumusunk, de amiért jöttünk, azt végül, ha nehezen is de teljesítettük. Elvittük a három pontot.





Kozma Csaba a Balatonalmádi edzője:

Nagyszerű mérkőzésen sikerült megnehezíteni a jó erőkből álló Balatonfüred dolgát.Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményèhez. Ilyen mérkőzéseket kellene folyamatosan játszanunk.






Egy hét múlva szerdán a fürediek a veszprémiek ellen játszanak a megye kupában a legjobb négy közé jutásért. Nagy valószínűséggel a tartalék együttesek feszülnek egymásnak. Három nappal később, szombaton már az aranyrangadó következik a két együttesnek. A győztes várhatóan bajnok lesz. Ha addig nem történik váratlan eredmény.


További hírek

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Bajnokság
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-26 08:47:55

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Veszprém vármegyében Veszprémben.

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

2025-12-19 09:24:01

Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.

Bajnokság
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-17 10:01:48

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Szponzorok