KIMARADT BÜNTETŐ, KÉT KIÁLLÍTÁS, POLÁNY SIKER
FAK - Magyarpolány 1-3 (0-2)
Balatonfűzfő, 100 néző.
Vezette: Bódi Attila.
Gólszerző: Szabó Patrik, illetve Nyári ( öngól), Vöröskői, Gottfried Dániel.
A megyei labdarúgó bajnokság első osztályának tavaszról előre hozott első fordulójában a nyolcadik helyezett fűzfőiek a tizenharmadik Magyarpolányt fogadták három pontos előnnyel. A hazaiak szerint 0-0-nál nem adtak meg egy szabályos góljukat, és Kovács Kálmán sem lesről bombázott a hosszú felső sarokba, miközben Radnai kivédte Gottfried Dániel büntetőjét. Ez azonban nem a FAK-ot hozta lendületbe. Nyári öngólja után azonnal duplázott a Polány.
Szünet után, még a folytatás előtt nagy vita volt a fűzfői játékosok és a bíró között, aminek végén Horváth Ferenc edzőt a lelátóra küldték. A második félidő derekán két százszázalékos helyzetet elhibáztak a polányiak, amivel végleg eldönthették volna a három pont sorsát. A hazaiak szépítő találata után nyomtak a Balaton-partiak, de egy gyors kontra végén bebiztosította győzelmét a Magyarpolány, amely a helyzetei alapján teljesen megérdemelt volt. A mérkőzésén végén a csereként beállt Humli Pétert is kiállította a játékvezető.
Így értékelték a történteket a szakvezetők:
Horváth Ferenc, a Balatonfűzfő vezetőedzője: 
Kritikán alul futballoztunk, nem játszottunk jól, gratulálok az ellenfélnek!Ők a játékkal foglalkoztak, mi viszont minden mással, ami a vereségünket okozta. Aradi József asszisztens úgy érzem, valami miatt bosszút akart állni. A szövetségi ellenőr szerint is szabályos gólunkat nem adták meg 0-0-nál. Nekem annyit mondott a szünetben: "emlékszem rád fél évvel ezelőttről".
Piri Ottó, a Magyarpolány vezetőedzője: 
Úgy érzem, sikerült meglepnünk ellenfelünket. Bátor, támadó futballal sok helyzetet teremtve szerintem megérdemelten nyertünk.
Mivel a két kiállítás nem a játék közben történt, hanem a szünetben, majd a találkozó végén, ezért az ügy főszereplőit feltétlen érdemes lenne meghallgatni a fegyelmi ítélet előtt.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért