Utóhangok: FAK - Úrkút SK

2018. december. 02., 20:05   |    

Utóhangok: FAK - Úrkút SK

AZ ÚRKÚT IS BEJELENTKEZETT  A BAJNOKI CÍMÉRT  

FAK - Úrkút SK 1-2 (0-1)
Balatonfűzfő, 100 néző.
Vezette: Lovasi
Gólszerző: Vati, illetve Sadjo, Keller

Küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat az elhalasztott találkozón, amely az ősz utolsó összecsapása volt a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában. 
Igazi tétje az úrkútiaknak volt a rangadón, hiszen győzelmükkel pontszámban beérhették a második Balatonfüredet és a listavezető VLS Veszprémtől is csak egy lépésre kerültek. A fűzfőiek viszont azt akarták bizonyítani, hogy tavasszal maradhat esély a még feljebb kapaszkodásra a tabellán. Nos, a vendégek több helyzetet dolgoztak ki a hazaiaknál, akik  0-1-nél akár egyenlíthettek is volna, de kimaradtak a legnagyobb ziccerek is. A kapufáról is kifelé pattant a labda. A szépítő gól már későn született, így a legutóbbi bajnoki ezüstérmes elvitte a három pontot a Balaton-partjáról és izgalmassá tehetik a bajnoki címért folytatott versenyt! Harmadik csapatként megint bejelentkeztek az aranyéremért.

Így látták a szakvezetők:
Horváth Ferenc, a Balatonfűzfő vezetőedzője:

Az első félidőben jobban játszott az ellenfelünk. Fordulás után azonban mi voltunk a kezdeményezőbbek, de a legnagyobb helyzeteinket is elrontottuk.  Még az üres kapuba sem találtunk be.Ráadásul megint megfosztottak bennünket egy szabályos góltól. Van hiány érzetem a mérkőzéssel kapcsolatban. De jó jel volt, hogy az Úrkúttal is tudunk szoros meccset játszani.



Pávlicz Péter, az Úrkút másodedzője:


Helyzet kihasználásunk ezúttal sem volt tökéletes, de amiért jöttünk, azt teljesítettük, ezért minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Nagyon hosszú és fárasztó volt az idény, de úgy meheünk pihenni, hogy ismét bebizonyítottuk, hogy egységes csapat a miénk.





A mérkőzés összefoglalóját ezen a linken tekinthetik meg.
A másik, szintén halasztott mérkőzésen a Tihany 5-1-re nyert a Herend ellen. A tavaszi idény 2019. március 16-án folytatódik.


További hírek

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Bajnokság
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-26 08:47:55

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Veszprém vármegyében Veszprémben.

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

2025-12-19 09:24:01

Kellemes Ünnepeket kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság

Az egész éves együttműködést megköszönve Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóság.

Bajnokság
Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2025-12-17 10:01:48

Fontos tájékoztatás a 2026. január 1-től bekövetkező változásokról

2026. január 1-től már csak az játszhat hivatalos MLSZ-versenyben – természetesen azon túl, hogy rendelkezik játékjogosultsággal –, akinek az érvényes sportorvosi engedélye az MLSZ hivatalos ügyviteli rendszerében (IFA) is megtalálható.

Szponzorok