TÍMÁR BOMBAGÓLT LŐTT
BSE- Gyulafirátót 2-3 (2-2)
Balatonalmádi, 200 néző.
Vezette: Kozma Tamás. Gólszerző: Reizinger 2, Tímár , Ring, Vajda.
A megyei labdarúgó bajnokság első osztályának nyitó fordulójában az eltiltások miatt tartalékos hazaiak a legutóbbi pontvadászat hetedik helyezettjét fogadta és az újonc Reizinger kontrából lőtt góljával már a 8. percben vezettek a rátótiak ellen. Ezután a kiváló rúgótechnikával rendelkező Tímár pillanata következett, aki jó harmincöt méterről bombázott Borda kapujának jobb felső sarkába. Ez a találat a világ bármelyik stadionjában vastapsot érdemelne. A hazaiak három kihagyott helyzete után Ring fejes után már az előny is a vendégeknél volt, amit Reizinger egalizált a szünet előtt.
Fordulás után Sevinger állt Borda helyére a balatoniak kapujába. De ő sem tudta megakadályozni egy nagy bedobás után, hogy a megcsúsztatott labda a hosszú oldali kapufánál álló Vajdáról nem pattanjon a hálóba, 2-3. A hazaiaknak 30 perce volt az eredmény megváltoztatására, de a rátótiak megőrizték előnyüket és megérdemelten nyertek.
A BOMBAGÓLT szerző Tímár Imre örült a szépségdíjas találatának, de csapata idegenbeli sikerének még jobban.

"Sokat gyakorolom a pontrúgásokat, már máskor is sikerült ilyen messziről gólt szereznem. Természetesen örülök ennek a találatnak is, de ennél sokkal fontosabb, hogy győzelemmel rajtoltunk a bajnokságban. Küzdelmes mérkőzésen úgy gondolom, megérdemelten vittük el a három pontot a Balaton partjáról a rekkenő hőségben lejátszott összecsapáson."
További eredmények: Várpalota - Pét 3-1, Úrkút - Devecser 5-0, Magyarpolány - Herend 6-0, TIAC -Tihany 1-8, Balatonfüred - Sümeg 8-0.
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért