Utóhangok: Herend - Tihany

2019. május. 19., 21:30   |    

Utóhangok: Herend - Tihany

ELMARADT A MEGLEPETÉS 

Herend - Tihany 1-3 (1-2)
Herend, 50 néző.
Vezette: Keszthelyi Tamás
Gólszerző: Giron (11-esből) illetve Dévényi , Molnár Tamás (öngól), Nemes Gergő.

Az volt a herendi haditerv, hogy szervezett védekezéssel és kontra támadásokkal meglepjék az erősebb, képzettebb ellenfelet és valahogy kicsikarják a győzelmet a tihanyiak ellen. Ez az elképzelés 42 percig bevált. De a végső cél elmaradt. Így hiába nyert az Úrkút simán 5-2-re a TIAC otthonában, a Herend a veresége miatt nem tudta két pontra csökkenteni hátrányát a nagy riválissal szemben. Matematikai esély még maradt a kiesés elkerülésére, de realitása nincs már.

Marosi István a Herend játékos-edzője: 

Jól kezdtünk, vezettünk, remekül védekeztünk, de az első félidő végén a két hibánk megpecsételte a sorsunkat. A tihanyiak voltaképpen félgőzzel futballozva nyertek.




Lukács István a Tihany vezetőedzője:


Örülök, hogy a hazaiak vezettek, mert a kényelmesen játszogató csapatunkat felébresztette. Kihasználtuk a herendiek hibáit, de a kidolgozott helyzeteink alapján is úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. 



A Veszprém 10-0-ra nyert Devecserben, a Füred 6-0-ra a Fűzfő ellen. Két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is nyílt a verseny a két együttes között az aranyéremért folytatott versenyben.


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok