Utóhangok :Pét - Devecser

2019. augusztus. 26., 15:16   |    

Utóhangok :Pét - Devecser

NAGY RICHÁRD VEZÉRLETÉVEL 

PMTE - Devecser 6-2 (2-2)
Pét, 150 néző.
Vezette: Karsai Roland.
Gólszerző: Tálos 2 ( mindkettő 11-esből), Gyurcsek 2, Szőke, Nagy R. ill. Polgár, Sipos.

Már az 5. percben vezetést szerzett büntetőből az újonc hazai csapat és utána is több helyzetet elrontottak a pétiek a nulla pontosok összecsapásán a megyei labdarúgó bajnokság első osztályának harmadik fordulójában. A Devecseriek gyorsan rendezték a soraikat és bátor kontra játékok végén veszélyes akciókat vezettek, az egyikből egyenlíteni is tudtak. A pétiek megint vezetést szereztek, amit a szünet előtti pillanatban újra egalizált a vendég gárda, 2-2.
Fordulás után harmadszor is előnyhöz juttattak 11-esből Nagy Krisztián edző tanítványai, amit gyorsan még eggyel megtoldottak. Cserna Róbert mester együttese itt még szépíthetett volna, de Molnár bravúrral védte a ziccert . Ezután a sérülés miatt megfogyatkozott a Devecser és a fáradó csapat sorra kapta a sárga lapokat és mellé az újabb gólokat. A pétiek ezzel megszerezték első és megérdemelt győzelmüket. A Devecser 4-2 után kipukkadt,mert a két csere után már nem tudtak frissíteni a csapatukon.
A fölényes péti siker egyik kulcsembere a 20 éves, a nyáron Várpalotáról érkezett Nagy Richárd volt, aki gólja mellett remekül szervezte a játékot, sokat futott a trópusi melegben és remek labdákkal hozta gólhelyzetbe társait. A fiatal futballistának két asszisztja is volt. 


Nagy volt a forróság, de úgy érzem, ennek ellenére küzdelmes összecsapást játszottunk a 4-2-ig velünk partiban lévő vendégek ellen - mondta a lefújás után Nagy Richárd. - A legfontosabb, hogy nyerni tudtunk és megszereztük első pontjainkat. Volt néhány hiba a passz játékomban, de örülök, hogy aktív részese lehettem a magabiztos  győzelmünknek. í

 

 

További eredmények: Várpalota - Fűzfő 4-4, Úrkút - Herend 7-0, TIAC- Rátót 2-4, Badacsonytomaj - Sümeg 3-1.


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok