Utóhangok: Úrkút SK - Ajka Kristály SE

2019. március. 31., 22:28   |    

Utóhangok: Úrkút SK - Ajka Kristály SE

EGY-EGY GÓL ÉS MÁS SEMMI 

Úrkút-Ajka Kristály 1-1 (1-1)
Úrkút, 200 néző.
Vezette: Bódi Attila.
Gólszerző: Miskei illetve Udvardi Márk.

A szomszédvári rangadón egy parádés, három passzból felépített támadás végén szerzett vezetést a tabellán tizenkét pontos előnyre lévő ellenfelével szemben a hazai együttes. A Kristály ezután erőltette a egyenlítést, ami sikerült is. Fordulás után három Kádár bravúr kellett, hogy ne szerezhessen vezetést a vendég csapat. A végét "megnyomta" az Úrkút, de a győztes gól nem jött össze, mert mindig volt egy ajkai védő, aki menteni tudott. Lehetett volna jobb, izgalmasabb is a rangadó.
Garai Péter, az Úrkút vezetőedzője: 

A helyzeteket be kell rúgni, anélkül nem lehet nyerni. Játékban már van előre lépés, de még mindig nem vagyunk elég "élesek". Több meccs kell még, hogy teljesen utol érjük magunkat.





Sipos Tamás, az Ajka Kristály vezetőedzője:
 

A második félidei helyzeteink alapján akár nyerhettünk is volna a szervezetten futballozó hazaiak ellen. Idegenben, jó csapat ellen szereztünk egy pontot, ami jó nekünk. Igazságos az eredmény, talán  színvonalasabb játékvezetéssel lehetett volna még jobb a meccs.


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok