Utóhangok: Úrkút SK - Balatonfüredi FC

2018. november. 12., 22:17   |    

Utóhangok: Úrkút SK - Balatonfüredi FC

SZABÓ ŐSZI BAJNOKKÁ FEJELTE A VLS VESZPRÉMET

Úrkút-Balatonfüred 2-1 (0-1)
Úrkút, 200 néző.
Vezette: Wittner (sok hibával)
Gólszerző: Márton, Szabó illetve Varga (öngól).

Thomas Sowumni, a Balatonfüred vezetőedzője másik csapatnál való edzősködése miatt nem volt ott azon a rangadón, amelyen együttese őszi elsősége múlott. Pedig tudhatta, hogy legutóbbi bajnokság hajrájában Úrkúton kikapott a tóparti együttes és az őket üldöző Veszprém most ősszel elvesztett két pontot.
Az első félidőben egy szerencsés öngóllal vezetéshez jutottak a vendégek, akik fordulás után két ziccert is kihagytak. Majd Garai második sárga lapja miatt kiszállt a játékból. A nagyot küzdő hazaiaknál a csereként beállt Márton egyenlített, akit néhány pillanattal később úgy megrúgott az ellenfél a labdával, hogy az ujja súlyosan megsérült, és le kellett cserélni. Az előzetes diagnózis szerint leszakadt a sérült testrész, amit operálni kell. Az úrkútiak Szabó parádés fejes góljával megfordították az eredményt, és végül tíz emberrel megnyerték a rangadót.

Így értékeltek a mérkőzés után  szakvezetők.
Garai Péter az Úrkút vezetőedzője:

Az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült. Azt nagyon sajnálom, hogy a Márton Gabi, aki eljött nekünk segíteni, ilyen súlyosan megsérült. Ezt a sikert neki ajánlja a csapat, mielőbbi gyógyulást kívánva neki.




Palkovics István, a Balatonfüred edzője:

Fordulás után ott voltak a ziccereink, de kimaradtak. Utána súlyos egyéni hibákat vétettünk, amit a hazaiak kihasználtak.






A VLS Veszprém 5-0-ra legyőzte a Magyarpolányt és ezzel őszi elsőként zárták a félévet. A fürediek már sokadszorra bukják el a végjátékot. Ezúttal is így történt. Igaz, tizenöt forduló még hátra van a bajnokságból. Ebből kettőt tavaszról előre hoztak. Így a bajnokság tovább folytatódik a jövő hét végén.

Az összefoglalót itt tekinthetik meg, míg a teljes mérkőzés felvételi ezen a linken érik el.


További hírek

Bajnokság
Amatőr licence-eljárás 2026/27

2026-03-13 09:45:14

Amatőr licence-eljárás 2026/27

Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.

Bajnokság
Tavaszodik a másodosztályban is

2026-03-03 12:57:36

Tavaszodik a másodosztályban is

A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.

Bajnokság
Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

2026-03-02 13:30:38

Pótolt mérkőzések a 14. fordulóból – rangadóval indult a hétvége

Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.

Bajnokság
Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

2026-02-18 15:13:12

Szilasi Szabolcs és a jövő játékvezetői

Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért

Szponzorok