A Vehir.hu Megye I. osztályú bajnokság 15. fordulója következik. A kilátogatók szurkolók az előttük álló hétvégén izgalmas mérkőzésekre számíthatnak.
Már csak két forduló van hátra a megyei élvonal őszi kiírásából.
Az ötödik helyen álló Tihany szombaton a vendég Ajka Kristály ellen javíthatja ki az éllovas elleni elszenvedett vereséget és győzelem esetén zárkózhat fel a tabellán.
A a Pét a Szentantalfát fogadja hazai pályán. A forduló egyik rangadójának mondható mérkőzésen a Devecser a harmadik helyen álló Balatonfüredi USC-t látja vendégül. A Zirciek a balatonfüredi vereség után javítanának, azonban nincsenek könnyű helyzetben hiszen a remek idényt futó, jelenleg második Balatonalmádi lesz az ellenfél.
A sok sérüléssel bajlódó TIAC-nak nem ígér sok jót a címvédő Úrkút. A Fűzfő a vendég Várpalota ellen szerezné meg második győzelmét és lépne meg a kieső pozícióból.
A forduló másik rangadójának nevezhető mérkőzésen a negyedik helyen tanyázó Pápa és a meglepetésekre képes hatodik Sümeg mérkőzik meg egymással. A Gyulafirátót eközben abban bízhat, hogy a sereghajtó Magyarpolány ellen megszerzi idei második győzelmét.
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/19/25460/14.html
2026-03-13 09:45:14
Az MLSZ elnökségének határozata értelmében a 2026/2027-es bajnoki évre vonatkozóan az NB III. és a vármegyei I. osztályú férfi felnőtt bajnokságokban kötelező nevezési feltétel az Amatőr Licenc megszerzése.
2026-03-03 12:57:36
A Veszprém Vármegye II. osztályában is megkezdődtek a tavaszi pótlások: a múlt hétvégén két elhalasztott mérkőzést játszottak le a csapatok.
2026-03-02 13:30:38
Három találkozót játszottak le a Veszprém vármegyei I. osztályban az őszről – az időjárás miatt – tavaszra halasztott 14. fordulóból. A pótlások rögtön rangadóval kezdődtek, hiszen a listavezető Balatonalmádi az Úrkút csapatát fogadta.
2026-02-18 15:13:12
Példaképek nyomában, közösséget építve a veszprémi labdarúgásért








